Nem leszek - vagyok!

Nem leszek ügyvéd. Vagyok.

Nem leszek férfi. Már az vagyok.

Nem leszek apa. Már van gyermekem, három fiú példányban.

Nem leszek gazdag. Már rég az vagyok és az is maradok.

Nem leszek egészséges, mert már egészséges vagyok és ragaszkodok is hozzá.

Nem lesznek barátaim, sok - hanem már van sok barátom, már régóta megvannak, ők nekem, én meg nekik, ez így nagyon jó.

Nem lesz autóm, lakásom - már van autóm és lakásom.

Nem lesz örök életem, majd egyszer talán. Már van, hála annak, aki meghalt érte.

Értékelem Isten ajándékát, Jézus Krisztust. Nem majd egyszer az enyém lesz ez az ajándék. Már az enyém.

Isten nem ígérget irreális dolgokat. Nem ámít, nem manipulál, nem játszik érzelmekkel.

Amit megígér, annak már minden részletét kidolgozta, és fixre rögzítette.

Amíg nem ismertem meg Istent Jézus Krisztus megismerése által, addig a hívőkre, vagy inkább a vallásos emberekre úgy néztem rá, mint azokra, akik nem tudnak mit kezdeni a jelenükkel, és ezért ámítják magukat azzal, hogy majd jövőben, távoli-távoli jövőben jó lesz az életük.

Miközben őket tartottam naiv önámítóknak, magam voltam az. Tervezgettem a jövőmet, igyekeztem kialakítani megfelelően a körülményeimet, tanultam, dolgoztam, ápoltam baráti és rokoni kapcsolataimat. Úgy láttam, jó úton haladok. Jövőben éltem, a soha nem létezett jövőben. Majd ez leszek, majd az leszek, majd oda megyek, majd ezt teszem, meg azt - gondoltam. Vakvágány, zsákutca. Alaptalan reménység, indokolatlan, biológiai optimizmus. 26 évig tartott, mert kb. 3 éves voltam, amikor már kezdtem álmodni a jövőmet és 29 voltam, amikor a zsákutca végére értem. Ott ültem az életem szélén, már nem álmodtam semmit, nem terveztem semmit, hanem csak az addigi terveim felismerhetetlenségig összeroncsolódott maradványait láttam magam előtt, és tompa félelem tartotta fogságban. 

Mitől mentek tönkre így a terveim? Tőlem magamtól, pontosabban attól, aki bennem volt. Kezeltem az életemet, kezdeményező, csapatvezető típusú személyiségem révén indítottam és alakítottam különböző folyamatokat - csak a saját magamat nem tudtam kezelni és alakítani. Sokat olvastam, csak éppen saját  magamról nem tudtam semmit. Fogalmam sem volt, hogy élettelen vagyok. Sejtelmem sem volt, hogy csak bábu vagyok olyan valaki kezében, aki nem ember és nem emberbarát. Hogy nem vagyok önálló, hanem irányítják, és nem éppen a szép jövő felé. 

Nem tudtam, hogy bármennyire szépnek és jónak látom a saját gondolataimat, bármennyire sikeresnek és normálisnak az életemet - zsákutcában vagyok és előre megyek, a fal felé. 1991. év számomra a falhoz érkezés éve. Olyan falhoz értem, amiben már nem volt ajtó. Kívülről nem látszanak ezek a dolgok, orvosok nem írhatnak fel erre gyógyszert, pénzügyi tanácsadók nem tudnak erre megoldást, sőt papok közül is csak azok tudnak segíteni, akik már maguk is átmentek a falon. 

"Vagyok, aki vagyok". Így mutatkozott be Isten a zsidó népnek. Nem "Leszek", hanem "Vagyok". Így mutatkozott be nekem is Jézus Krisztus 1991-ben, a zsákutca végén, a fal mellett. "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Csak rajtam keresztül jöhet valaki az Atyához." "Aki hisz bennem, annak örök élete van, ha meg is hal, él örökké." "Nekem van hatalmam életet adni és bűnöket megbocsátani". "Megbocsátottam a bűneidet, tiszta vagy. Fogd a kezem és ne engedd el - átvezetem az életen át és ott leszel, ahol én vagyok." Tékozló fiú példázatáról szólt az igehirdetés. Beazonosítottam magamat a tékozló fiúban. Annak is voltak elképzelései. Voltak bátor tervei. Nem a disznó moslékos vályog perspektívát látta maga előtt, amikor kilépett a szülői otthonból, tele pénzzel. Másra gondolt, de más lett a vége. Ahogy nálam is. 

Tékozló fiú hazatért. És hazatértem én is. Azóta vagyok. Úgy vagyok a világban, mint Jézus Krisztus. Ő nem lesz, hanem van. Én sem leszek, hanem vagyok, Benne.