Vétkező csend

Csendben is lehet vétkezni. Szótlanság bűn, ha bátorító szó nélkül elengedjünk a barátunkat szenvedni az igazságtalanság miatt. Szótlanság bűn, ha nem adunk tanácsot, nem tájékoztatjuk, nem igazítjuk el azt, akinek erre éppen szüksége van. Szótlanság bűn, ha nem támogatjuk meg biztatásunkkal a bizonytalant, hogy többé ne legyen bizonytalan, hanem biztos. Egymás szavaira szükségünk van, nem maradhatunk csendben. 

Szótlanság bölcsességnek tűnhet. "Zsludov, ha csendben maradtál volna, bölcsnek tűntél volna!" - hallottam sokszor az osztályfőnökömtől középiskolában. Nem maradtam csendben, kiderült, hogy nem vagyok bölcs. Nem az a bölcs, aki mindig hallgat - inkább óvatos. A bölcs jól időzített szavakat mond. És ki a bölcs? Istenfélelme a bölcsesség kezdete. Ez az alap. Isten nem maradt csöndben, nem szótlan az emberrel. Szavaival teremtette meg mindent, hatalmas Szavával tartja fenn az életet most, amikor gépelek ezeket a sorokat. 

Isten nem szótlan. Ha szótlan lett volna, nem lett volna semmi, én sem léteznék. És a Sátán sem szótlan, jajaj. Káromkodó ember voltam, nagyon élveztem a káromkodást. Sátán dicsőítő voltam, bután, de következetesen örömöt és gyönyörűséget nyújtottam a Sátánnak minden egyes trágár szavammal. Három évig voltam katona, a katonaság után jogi egyetemi felvételt terveztem Minszkben, ahol akkor élt a nagymamám. Beléptem az egyetem épületébe, ott emberek beszéltettek egymással, káromkodás nélkül! Hosszú mondatokban egyetlen káromkodó szót sem hallottam elhangzani. Ez érthetetlen és elérhetetlen volt számomra, úgy éreztem, nem vagyok méltó arra,hogy megszólítsam őket, így csendben, SZÓTLANUL, kiléptem az egyetem épületéből és egyenesen a traktorgyárba mentem, felvételezni. Hiszen a SZÓKINCSEMből indulva, úgy gondoltam, ott a helyem, a traktorok között. Isten csodája, hogy mégis jogász lettem és nem Minszkben, hanem Moszkvában, de ez egy másik sztori. 

Visszatérve vétkező csendhez. Ha ismerem a megoldást, de nem mondom meg, vétkezem. Ha bocsánatkéréssel tartozom, de nem mondom meg, nem írom le, vétkezem. Ha tanítás van bennem, valami kijelentés van az élet szituációval kapcsolatban, amiken átvezette az Úr, és nem osztom meg másokkal, vétkezem. Egyértelmű, hogy vétkezem. Mert nem engedem szóhoz az Istent. Isten nem szól a világhoz a saját hangján, összedőlt volna rögtön minden, és megrémült volna mindenki, állatok és az emberek, ilyen hangja van Istennek. Az egyik katonatisztnek olyan erős volt a hangja, hogy mindig szemrehányást tettem neki:"Maga miért kiabál velem, parancsnok út?" "Nem kiabálok én egyáltalán, ilyen a hangom!"- volt a válasz. Lehet, hogy igaza volt, sőt biztos igaza volt, legalább is szerinte. Istennek tényleg erős a hangja - ledönti a hegyeket, felkorbácsolja a tengert, ha csak suttogni akar. Ezért nem használja a saját hangját, hanem a mi gyenge hangszálaikon keresztül szólal meg. Megszólal, beszél, beszél az Úr. Beszél a Sátán beszéde ellen. Beszél az emberhez, beszél az emberért. Nem szótlan. Nem távolságtartó filozófus, nem író, aki csak fiókba ír, annak reményében, hogy jövendő nemzedék egyszer csak kinyitja a fiókot és rácsodálkozik, milyen nagyság élt közöttük, Isten nagysága elég nagy, a legnagyobb. A legnagyobb beszélni akar a kicsinyeivel. Van mondanivalója. 

Minden nap meghal valaki, azért, mert nem valaki szótlan volt. Ha evangélum nem hangzik el, nem tér Istenhez senki. Ha nincs, aki elmondja, mitől és hogyan szabadította őt az Isten a régi énjétől, senki nem szabadul a régi énjétől, nem veszi fel az új életet, és nem menekül meg a haláltól. 

Ha senki nem mondja el, hogyan készítsük rántottát ( reggeli ideje van, mindjárt cselekvésbe kezdek), senki nem fogja tudni, hogyan. Ha az autóoktató nem beszél, nem fogsz tudni megtanulni autót vezetni, bár mindig vannak kivételek. 

Szótlanság beszél. Beszél a szeretetlenségünkről. Beszél a magunk körül való forgolódásunkról, Beszél arról, hogy van takarni valónk. Nem szólok semmit, mert zárva van az életem és nehogy. Nincs köze ehhez senkinek, nem szólok. 

Szótlanság nem egyenlő a szűkszavúsággal. Szűkszavú ember beszél, mindenképpen. A nyelve nem dísz, használja, szerszámként. Erre bátorítom magamat és mindenkit, és itt be is fejezem - ne legyünk szótlanok, használjuk a nyelvünket, a rendeltetése szerint - teremtésre!  

Így teszem - és működik!

Amikor bizonytalan vagyok, odalépek az Isten felé, és mondom: Atyám, bizonytalan vagyok, lehet, hogy eltévedtem. Vezess arra az igazságra, ahol Te vagy, mert gyermeked vagyok!" Odalép az ördög és súgja a fülembe:"Már késő." Odafordulok az ördöghöz és beleordítom a fülébe úgy, hogy az egész pokol hallja: "Neked!!!!" 

A szent fazékból nem eszik senki

A szentség önmagában nulla. A szent fazékból nem tud enni az ember, mert üres. Ha senkinek semmi haszna abból, hogy szentek vagyunk és bűn nélkül élünk, messze járunk az igazságtól és távol vagyunk a Krisztustól. Krisztus szent, mert az Atya szent, és a Szent Szellem szent, mert Krisztus szent - és mivel bizonyítják ezt? Szeretetükkel. És milyen szeretetük van? Olyan, amely lehajol az istengyűlölő és csak önmagát szerető emberhez, átöleli, felemeli, megtisztítja, meggyógyítja, talpra állítja, jövőt ad neki, útba indítja és el is kíséri. Ilyen a szentség: ehető, iható, zsebre rakható, érezhető és élvezhető. 

Az igazi szentség mindig megkeresi és megtalálja az embert. Az igazi szentség megnyitja a pénztárcát, felemeli a telefont, odakényszerít olyan emberhez, akiből elegünk van. Az igazi szentség türelme végtelen. Az igazi szentség nem szigorú sem önmagához, sem másokhoz. Az igazi szent ember Atyában él, Krisztussal és élvezi a Szent Szellem állandó társaságát - ez a társaság teszi az embert igazi szentté. 

Az igazi szent ember le van fegyverezve - gyenge, mint a kismadár. Nem tudja, mi lesz vele holnap, de nem is foglalkozik ezzel. Krisztus leköti. Bele van esve Krisztusba, ez adja a szilárdságot az életének, ezért nem törődik semmi mással. Naponként Krisztusból veszi ki mindent, amire éppen szüksége van, így él.   

A bizalom nagy kincs.

A bizalom nagy kincs. A bizalom ajtókat nyitja meg. A bizalom távolságokat rövidít meg. Ahol bizalom van, ott jól működnek a dolgok. Nagy dolgok. A bizalom meg tudja gyógyítani a betegségeket, életeket menti meg. 

Ha megbízok a kormányomban, nem félek fizetni adót - tudom, nem lopják szét.

Ha megbízok a szomszédomban, nem félek, ha véletlenül nem zártam a kaput este - tudom, ő is odafigyel a zajra és jön segíteni, ha baj van.

Ha megbízok a bankomban, nem félek ott tartani a pénzemet - tudom, nem lesz műcsőd és nem látom az újságokban a vezérigazgató képét a rendőrök között.

Ha megbízok a feleségemben, nem félek elmenni akár hosszú időre otthonról - tudom, várni fog. 

Ha megbízok a kamasz fiamban, nem félek otthagyni a pénzt az asztalon - tudom, nem fog hozzányúlni. 

 Ha megbízok. Ha megbízok, szabad vagyok. A bizalom szárnyakat ad. Minél nagyobb a bizalom, annál nagyobbak a szárnyak. Minél nagyobbak a szárnyak, annál magasabbra repülhetek, annál messzebbre juthatok. 

Megbízhatok az emberben? Persze, hogy nem. Megbízhatok a kormányomban? Naná, hogy nem - látom, milyen autókban járnak, látom, hogyan élnek és látom, hogyan gondolkodnak a kormánytagok. Nem megbízható a kormányom. 

Megbízhatok a szomszédomban? Hogy ott lesz éjjel a kapu mellett, ha jön a tolvaj? Persze, hogy nem. Akármilyen jó ember, akármennyire segítőkész, lehet, hogy pont nincs otthon, vagy mélyen alszik. 

Megbízhatok a feleségemben, vagy a kamasz fiamban? Dehogy, hiszen emberek ők, nem istenek. Ma hűségesek és jót tesznek, holnap másképp gondolnak, és hibát követnek el. 

Akkor kiben bízhatok? Mindenkiben? Senkiben? Vagy csak időnként és csak egy-két megbízható, kipróbált emberben? 

53 éves vagyok és már van tapasztalatom az emberek megbízhatóságáról. Én is árultam már el embereket, engem is már árultak el. Elárulni egyébként jó szó, gazdag a magyar. Úgy hangzik, mintha elárusítani, árúvá tenni valakit. Emberkereskedelem folyik, amikor kijátszunk valakinek a bizalmát és elárulunk. 

Folyt.köv. 

Csak a bűnös ember lehet szent !

Tudjuk: "Minél erkölcsösebb lesz az ember, annál közelebb kerül az Istenhez." 

Ez az ördög hazugsága és az Isten megcsúfolása. Mert így az ember a tisztaság forrása, az Isten pedig csak kép a falon, vagy gondolat. Ezzel a hazugsággal millió embert már becsapott a Sátán és ma is az Isten gyermekei közül is sokan így gondolkodnak és így élnek, megtartva a kegyesség látszatát, de megtagadva annak az erejét.  

A helyzet pont fordítva van: "Minél közelebb kerül az Istenhez az ember, annál erkölcsösebb lesz." Krisztus szavai: "Jöjjetek hozzám, akik elfáradtatok és megnyugvást adok nektek." - Isten szavai. Nem azokat hívja, akik belefáradtak a szentségükben és erkölcsös életvitelükbe. Azokat hívja, akik belefáradtak sötét, erkölcstelen és ezért értelmetlen életükbe. Betegeket gyógyít és nem az egészségeseket tüntet ki "kiválóan egészséges ember" díjjal. Koszosakat tisztítja meg a Fia vérével, éheseket eteti meg a Fia testével, azokat, akiknek senki nem adná, mert undorítóak.  

Undorító. Mást jelent az ember számára és mást az Isten számára. Irgalmas szamaritánus példázata jól mutatja ezt. Undorító volt az összevert ember látványa az erkölcsös pap, dicsőítő zenész számára, ezért nem nyúltak utána, tovább mentek. Undorító az irgalom nélkül élő ember látványa az Isten számára, ezért sokan soha nem látják Istent. "Legyetek szentek, mert én szent vagyok" - nem az erkölcsi normák erőltetett megfelelésre hív, hanem arra, hogy hallgassunk, mit mond Ő, Szent Isten, és tegyünk úgy. Minél közelebb vagyunk a tűzhöz, annál jobban átjár annak melegsége. Minél jobban felmelegszünk, annál jobban melegíteni tudjuk a másikat, aki éppen hidegről jött. 

Minél jobban engedjük Krisztusnak, hogy világítsa bennünk, annál több világosság szűrődik ki az ablakokon: a szemünkön, a nyelvünkön, az egész viselkedésünkön, a személyiségünkön. 

Nem leszek - vagyok!

Nem leszek ügyvéd. Vagyok.

Nem leszek férfi. Már az vagyok.

Nem leszek apa. Már van gyermekem, három fiú példányban.

Nem leszek gazdag. Már rég az vagyok és az is maradok.

Nem leszek egészséges, mert már egészséges vagyok és ragaszkodok is hozzá.

Nem lesznek barátaim, sok - hanem már van sok barátom, már régóta megvannak, ők nekem, én meg nekik, ez így nagyon jó.

Nem lesz autóm, lakásom - már van autóm és lakásom.

Nem lesz örök életem, majd egyszer talán. Már van, hála annak, aki meghalt érte.

Értékelem Isten ajándékát, Jézus Krisztust. Nem majd egyszer az enyém lesz ez az ajándék. Már az enyém.

Isten nem ígérget irreális dolgokat. Nem ámít, nem manipulál, nem játszik érzelmekkel.

Amit megígér, annak már minden részletét kidolgozta, és fixre rögzítette.

Amíg nem ismertem meg Istent Jézus Krisztus megismerése által, addig a hívőkre, vagy inkább a vallásos emberekre úgy néztem rá, mint azokra, akik nem tudnak mit kezdeni a jelenükkel, és ezért ámítják magukat azzal, hogy majd jövőben, távoli-távoli jövőben jó lesz az életük.

Miközben őket tartottam naiv önámítóknak, magam voltam az. Tervezgettem a jövőmet, igyekeztem kialakítani megfelelően a körülményeimet, tanultam, dolgoztam, ápoltam baráti és rokoni kapcsolataimat. Úgy láttam, jó úton haladok. Jövőben éltem, a soha nem létezett jövőben. Majd ez leszek, majd az leszek, majd oda megyek, majd ezt teszem, meg azt - gondoltam. Vakvágány, zsákutca. Alaptalan reménység, indokolatlan, biológiai optimizmus. 26 évig tartott, mert kb. 3 éves voltam, amikor már kezdtem álmodni a jövőmet és 29 voltam, amikor a zsákutca végére értem. Ott ültem az életem szélén, már nem álmodtam semmit, nem terveztem semmit, hanem csak az addigi terveim felismerhetetlenségig összeroncsolódott maradványait láttam magam előtt, és tompa félelem tartotta fogságban. 

Mitől mentek tönkre így a terveim? Tőlem magamtól, pontosabban attól, aki bennem volt. Kezeltem az életemet, kezdeményező, csapatvezető típusú személyiségem révén indítottam és alakítottam különböző folyamatokat - csak a saját magamat nem tudtam kezelni és alakítani. Sokat olvastam, csak éppen saját  magamról nem tudtam semmit. Fogalmam sem volt, hogy élettelen vagyok. Sejtelmem sem volt, hogy csak bábu vagyok olyan valaki kezében, aki nem ember és nem emberbarát. Hogy nem vagyok önálló, hanem irányítják, és nem éppen a szép jövő felé. 

Nem tudtam, hogy bármennyire szépnek és jónak látom a saját gondolataimat, bármennyire sikeresnek és normálisnak az életemet - zsákutcában vagyok és előre megyek, a fal felé. 1991. év számomra a falhoz érkezés éve. Olyan falhoz értem, amiben már nem volt ajtó. Kívülről nem látszanak ezek a dolgok, orvosok nem írhatnak fel erre gyógyszert, pénzügyi tanácsadók nem tudnak erre megoldást, sőt papok közül is csak azok tudnak segíteni, akik már maguk is átmentek a falon. 

"Vagyok, aki vagyok". Így mutatkozott be Isten a zsidó népnek. Nem "Leszek", hanem "Vagyok". Így mutatkozott be nekem is Jézus Krisztus 1991-ben, a zsákutca végén, a fal mellett. "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Csak rajtam keresztül jöhet valaki az Atyához." "Aki hisz bennem, annak örök élete van, ha meg is hal, él örökké." "Nekem van hatalmam életet adni és bűnöket megbocsátani". "Megbocsátottam a bűneidet, tiszta vagy. Fogd a kezem és ne engedd el - átvezetem az életen át és ott leszel, ahol én vagyok." Tékozló fiú példázatáról szólt az igehirdetés. Beazonosítottam magamat a tékozló fiúban. Annak is voltak elképzelései. Voltak bátor tervei. Nem a disznó moslékos vályog perspektívát látta maga előtt, amikor kilépett a szülői otthonból, tele pénzzel. Másra gondolt, de más lett a vége. Ahogy nálam is. 

Tékozló fiú hazatért. És hazatértem én is. Azóta vagyok. Úgy vagyok a világban, mint Jézus Krisztus. Ő nem lesz, hanem van. Én sem leszek, hanem vagyok, Benne.