2016. augusztus 22., hétfő

Adatátvitel nehézségei



Az élet gyorsabb lett és egyszerűbb az adatátvétel. Millió fotó, zene, videó, szöveg és egyéb adathalmaz pillanatok alatt átrepül az egyik kontinensről a másikra. Csak a „Bocsáss meg, kérlek!” adat átvitele még mindig lassú. Néha évek telnek el, mire ez a rövid adat átfut a rendszeren és megérkezik a címzetthez. A Föld egyik sarkából a másikra. A város egyik széléről a másikra. A lakás egyik szobájából a másikra. A gyülekezeti imaterem jobb széléről a bal szélére. Az ágy egyik széléről a másikra.

2016. augusztus 7., vasárnap

Szerényen Krisztusról


Azt mondják, nem kell sokat beszélni Istenről. Sem Jézusról, sem hitről, sem ilyesmiről. Azt mondják, legyünk szerényebbek, nem szavak, hanem tettek emberei. Ne zaklassuk, ne erőszakoskodjunk mások véleménye fölött. Ne papoljunk agyon másokat, stb. Hanem csendben, bölcsen, szavak nélkül legyünk hívők. Ha már hívők vagyunk. De ezt is először bizonyítanunk kell. Persze, szavak nélkül, szép tettekkel. És ha már bizonyítottunk, ha már letettünk valamit az asztalra, akkor már lehet mondani is valamit, de csak ha kérdeznek. Ha pedig nem kérdeznek, maradjunk csendben. 

Szép gondolatok ezek. Kár, hogy a Sátán adja. A Sátán megpróbálta megölni Jézust, sikerült. De csak három napig tartott a vigasság, 3. napon vége lett a Sátán örömének, és elindult a bánata. Jézus feltámadt Krisztusként, a Sátán minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, onnantól kezdve már nem mert Krisztusra emelni kezét, de nem is lehetett már, elvették tőle a hatalmat, kivették a pisztolyából a golyókat, üres tárral szaladgál azóta, csak ijesztget. Egyetlen fegyvere: a hazugság. Hazug, megtévesztő gondolatokat ébreszt a hívőkben - az egyik ez, amiről most van szó: legyünk szerények, ne beszéljük Istenről, Jézusról és a hitünkről. 

Hogyne beszélnénk? Hiszen mindenki beszél arról, akit szeret. Próbálj csak elhallgattatni a szerelmes párt, hogy ne szóljon egy szót a szerelméről, senkinek! Csak csöndben, szerényen szeresse, szavak nélkül. Belebolondul viszonylag rövid idő alatt. Próbáljunk csak megtiltani egy édesanyának, hogy beszéljen a lányáról vagy a fiáról. Ne dicsekedjen vele, ne meséljen róla semmit, ne tegye ki a fotóit a neten és ne mutassa senkinek. Csak szépen, szerényen, csöndben legyen jó édesanya. Ha már édesanyja......

2016. augusztus 4., csütörtök

A szabadságom abban rejlik



A szabadságom abban rejlik, hogy nem abból indulok ki, amit látom és érzékelem, hanem abból, amit olvasom az Isten Igéjében. Természetes érzékszerveim egyszer leválnak rólam testemmel együtt, a szellemem pedig él tovább és a szellemem az Isten Igéjéből táplálkozik, a Szent Szellem ereje által, Aki az Isten Igéjében benne van, és Aki hitem és a hitemet követő tapasztalataim szerint bennem van, Isten ajándéka Jézus Krisztus drága kegyelméből. Bennem van a Szent Szellem, az Isten és a Jézus Krisztus Szelleme. Ennek szabadságában élem a napjaimat. 

A szabadságom abban rejlik, hogy bennem lévő Szent Szellem Isten gyermekévé tett engem, megint csak Jézus Krisztus gazdag kegyelméből. Ez történelmi esemény, fizikai, földrajzi és biológiai következményekkel. Ez az esemény még a történelem kezdete előtt történt. Aki nem tudja, Isten gyermeke-e, az emberiség történelmét és a saját életének történetét nem érti meg. Eseményekből nem fogja tudni összerakni értelmes, használható valamit. Nem lesz szabad, bár mindent tud: a neveket, a dátumokat és a cselekvéseket. Meg lehet vizsgálni egy-egy háborút, egy-egye birodalmat, vagy kis királyságot. Meg lehet vizsgálni egy-egy családot, vagy egy jelentős hatású személyt. Nem lesz maradandó a vizsgálat eredménye, és nem tesz szabaddá. Mert aki vizsgálja, ha nem Isten gyermeke, sem nem érti, se nem szabad. Tudás fájának első gyümölcse nem tudás, hanem szégyenérzés és félelem volt, és az is marad. Az ember szeme kinyílt, az elméje pedig beborult. Ezért a mai napig: gyilkol, irigykedik a másikra, szüleit nem tiszteli, hazudik, csal és lop. Ez lenne a szabad ember?   

2016. augusztus 1., hétfő

Ki mondja? Ki hallgatja?

Nem csak az számít, mi hangzik el, hanem inkább, ki az, aki mondja. És ki az, aki hallgatja. Jézus tanítása mindig a szívek megítélésére és megváltoztatására irányul. 

"Akinek van füle a hallásra" - a hallgatókról. Elmondja mindenkinek, aki jelen van, de hozzá teszi: "Aki be tudja fogadni, fogadja be!". Milliók, ezer milliók hallottak már evangéliumot, minden generációban elhangzik Krisztus örömüzenete, de csak a kisebbség fogadta el a meghívást és belépett az üzenetbe. Meg nem kényszerrel, hanem felkínálással történik az életmentés az Istennél. Meghallgatják és eldöntik, kell-e. Gedeon Bibliaosztásoknál pontosan az történik, mint Krisztus idejében: ott állok az utcán, kezemben az evangélium. Odanyújtom az embereknek, mindenkinek. A felnőtt embereknek itt Európában nem kell magyarázni, ki volt Jézus, és mi az a Biblia. Felnőtt embereknek kínálom, egyetemistáknak, tanároknak. Az egyik udvarias mosollyal elutasítja, a másik őszinte mosollyal magához ragadja, még a fiának vagy a nagymamának is kér egyet. "Aki be tudja fogadni, fogadja be!"


De ki az, aki mondja? Ki az, aki megkínálja az orvosságot? Az ördög is tud szépeket mondani Jézusról, Istenről, egészen meggyőző teológiai szerkezeteket állítja össze. Nem fog a kis Gedeon Biblia beleharapni az ujjamba, ha becsajozok, vagy megrágalmazom valakit. Továbbra is ott állhatok a Bibliával a kezembe, és beszélhetek szépeket Jézus szeretetéről. De akkor már más lesz, aki mögöttem áll - cserélem a megbízómat. Egy leszek azok közül, akiket a Biblia így minősíti: "ámítók, ragadozó farkasok, nem tőlünk valók, hamis krisztusok, tévtanítók, hamis próféták, hamis apostolok, álnok munkások" stb. Milyen hosszú a lista azokról az emberekről, akik bár Krisztusról beszélnek, és az Ő népe között élnek, nincs közük sem Krisztushoz, sem az Ő népéhez

Az Ördög embereket használja fel a "tanítás"-hoz, nem alkalmazza a rettenetes eredeti hangját. Mondja, mondja, mondja, rajtuk keresztül. A világban, és a keresztény világban egyaránt. Mindenkihez alkalmazkodik, pontosan beállítja a mondanivalóját, tökéletes a hatás kicentizésében. Végig mehetsz az összes rádiócsatornán, ha van füled a hallásra, mindegyiken megtalálod az ördög hangját és a pokol gyilkos üzenetét. Ha bekapcsolod a TV-t, nem kell sokáig keresned, egyből bejön.  Ez viszonylag egyszerű rész, elég, ha nem kapcsolod be. Elmész a gyülekezetbe, ott vagy Isten népe között. Ugye ott már nyugi van, oda már nem mer? Dehogynem! 

És ők mondják. Nem hallgatnak, mondják. Mondják magukét, pontosabban az ördögét. Ha a gyülekezet megengedi, felmásznak a pulpitusra és onnan. Ha nem, akkor a You Tube csatornán, vagy könyvekben, vagy a facebook-on keresztül. 

Hogy védekezzünk álnok munkás ellen? Hogyan állapítjuk meg, hogy éppen egy öszinte vagy álnok munkással van dolgunk? Nézzük meg az életét annak, aki mondja. Kapcsoljuk ki a hangját, és engedjük, hogy az élete szólaljon meg. A legfontosabb mérce - Isten szeretete. Van, vagy nincs? Szavak mögött megjelennek-e a cselekedetek is? Nem a saját magunkhoz való szeretetét nézzük, mert könnyen önsajnálat bűnébe esünk, hanem vizsgáljuk meg, hogyan szereti az Isten népét, a testvéreit. Hogyan beszél róluk. Hogyan imádkozik értük. Hogyan bocsátja meg, ha megbántják. Hogyan kér bocsánatot, ha ő bántja meg. Hogyan hasznosítja magát az Isten népe között, amikor nem tanít. Igyekezzünk megismerni az életét, a hitét - ne sajnáljuk erre időt, mert ha ezzel spóroljuk, "Isten úgyis mindent tud" címszó alatt, meg fogjuk bánni. Ha nem - nem! :-) Áldott legyen minden olvasó, Isten hatalma őrizze meg álnok munkásoktól és attól, hogy mi sem változtassuk magunkat azokká!