Ügyvéd vagyok.

Ügyvéd vagyok. Ez hatalom. Egyetlen aláírásomtól függhet, lesz valakinek lakása vagy cége, vagy nem.
Ügyvéd vagyok. Ez felelősség. Ha hibáztam, nem mutathatok senki másra, ott az aláírásom. A hibám ára nagyon magas lehet.
Ügyvéd vagyok. Ez szabadság. Nincs főnököm, magam döntöm el, milyen ügyet vállalok, és milyet nem.
Ügyvéd vagyok. Ez kötött pálya. Kötnek a jogszabályok, etikai normák, köteles vagyok fenntartani kamarai tagságomat, köteles vagyok fizetni kötelező biztosítást, egyébként egy-kettő és már nem vagyok ügyvéd.
Ügyvéd vagyok! Ez öröm. Boldog vagyok, amikor belépek az irodámba. Szeretem a hivatásomat. A helyemen vagyok.
Ügyvéd vagyok. Ez félelemmel is tölt. Amikor arra gondolok, hogy rajtam múlik valakinek a megélhetése, vagy lakhatása. Nem egyszerű.

Ügyvéd vagyok! Én? Igen, Hatalom, felelősség, szabadság és kötöttség, öröm és félelem egyszerre. De mindenek előtt hálaadás Annak, akinek ügyvédje vagyok. Az Úr Jézusnak, aki ide állította, hogy vezessen az igazságszolgáltatás szolgálatában.

Pár ember kérdezte, nem nehéz hívőként ügyvédnek lenni? Válaszom már lassan 20 éve ugyanaz: Nem! Sőt, hívőnek igazán könnyű ügyvédnek lenni. Hívővel ott az Istene. Csak nem szabad kompromisszumokat vállalni. Ha pedig "ide is-oda is" alapon dolgozik a hívő ügyvéd, akkor az nagyon nehéz, sőt kibírhatatlanul nehéz.

Vonattal Ausztriába - síelni! Egy napra!

Egy napos autózásmentes ausztriai (Stuhleck) síelés tapasztalatai.

Először a kihívásokról.  

Korai felkelés. Mivel lehetőleg legkorábban szerettünk volna érkezni a sípályára, 5:40-kor induló vonatot választottam Budapest – Bécs szakaszra. Ki-ki ki tudja számolni, hánykor kell felkelni ahhoz, hogy le ne késse a vonatot. Nekünk 4:00-kor kellett, de korai lefekvéssel szépen megoldottunk.

Viszonylag feszes tempó a csatlakozásoknál. Mivel vonatunk 8:18-kor érkezett Wien Hauptbahnhof-ra, ahonnan 8:58-kor indult a következő Wien-Mürzzuschlag szakaszra. (Mürzzuschlag a célállomásunk neve, onnan 10 perces buszos utazással kerülünk a sífelvonókhoz), 40 perc állt rendelkezésünkre arra, hogy megtaláljuk a kasszát, megvegyünk jegyeket és megtaláljuk, melyik vágányról indul az osztrák vonatunk. Látszólag 40 perc nem kevés, de nem is túlzottan sok, tekintettel a nehéz táskákra és helyi tájékozatlanságunkra. Végül is mindent gyorsan megoldottunk és sehova sem kellett rohannunk. Kellemesen meglepett, hogy az osztrák pénztáros folyékonyan beszél magyarul.    

Visszafelé úton 30 percünk volt a csatlakozásra. Az osztrák vonatunk 17:32-kor indult Mürzzuschlagból és 19:02-kor érkezett Wien Hauptbahnhofra, a budapesti vonatunk 19:42-kor indult. Mivel jegyünk már volt, kihasználtunk ezt az időt és 20 perc alatt megvacsoráztunk a pályaudvari gyiros-ban. „Izgalomnövelő” tényező az volt, hogy tudomásom szerint 19:42-kor induló vonat az utolsó, tehát ha lemaradunk, akkor bécsi éjszakai program után kellett volna nézzünk, síléccel és bakancsokkal teli táskával. Hála Istennek, minden rendben zajlott le és 22:50-kor már otthon voltunk, mármint a Keleti pályaudvaron.

Cipelés. Nem muszáj otthonról hozni a sílécet és a bakancsot. Mi otthonról hoztunk, így olcsóbb volt. Volt hátizsákunk, egy síléctáska, abba befért mindkét síléc botokkal együtt és nagy táska, abban voltak a bakancsok és a sisakok. Óriási dolog volt, hogy mindkét táskát üres állapotban könnyen össze lehet lapítani és betenni a hátizsákba. Át kell gondolni, mennyi ruhát és mást visz magával az ember, mert mivel nincs autó, mindennek be kell férnie a hátizsákba. Először úgy gondoltunk, hátizsákkal együtt fogunk síelni, de nagy örömünkre jött fentről a gondolat, hogy hagyjuk ott a hátizsákokat a felvonó fenti állomásánál lévő étteremben és így hátizsákok nélkül tudtunk síelni, a végén ott találtunk sértetlenül, és kiderült, hogy sokan ugyanúgy leteszik a hátizsákokat az étteremben vagy felakasztanak a síléctartókra az étterem előtt.

Átöltőzés. Mi az utcán öltöztünk át, de a WC-ben is lehetett volna. Hazafelé sínadrágban maradtam, és nem bántam meg.

Gyakorlatilag ennyi a kihívás. A vonat, amivel mi mentünk, román illetőségű, tehát fülkés. Minket ezt nem zavarta, sőt, jól jártunk vele. Mivel alig volt ember, ledöntöttük a székek melletti kartámlákat és kényelmesen tudtunk feküdni, sőt aludni. Visszafelé úton a mi kocsinkban nem működött a fűtés, de a kalauz segítségünkre volt és felajánlotta az 1. osztályt, ahol jó idő volt és volt hely bőven.  Egyébként a vonat tiszta és kényelmes. (Nem értettem, a kislány az 1. osztályban miért egyfolytában mondogatta síró hangon szegény anyukájának a fülébe:”Anyja, ez vonat koszos, nem jó, koszos!”

Itt találtam információt arról, hogyan kerülünk Stuhleck-re vonattal:  

http://www.stuhleck.at/html/D/anreise.asp?pass=x

Innen tovább osztrák vasút oldalára, ahol részletes információt kapjuk az oda-vissza utazásról.

http://fahrplan.oebb.at/bin/query.exe/dn?to=Spital%20am%20Semmering%20Stuhleckbahn%20Talstation

Amint korábban mondtam, a célállomásunk neve: Mürzzuschlag, irány Graz.

Az árakról.

Itt az árkalkuláció, személyenként (felnőtt):

2.700,-Ft - síléc, bakancs, sisak kölcsönzése személyenként (5.000,-Ft visszajáró kaució),

10.230,-Ft vonatjegy Budapest-Bécs-Budapest, (Vonatjegy az utazás időpontjától számított 3 napig érvényes), plusz 1.860,-Ft helyjegy, összesen 12.090,-Ft.

59 euró úgy nevezett Kombiticket Wintersport Sichleck. Ebben benne van vonatjegy oda-vissza, buszjegy a Mürzzuschlag pályaudvarról a sífelvonóig és vissza, és 1 napos sífelvonó jegy.

Megjegyzés: Kombiticket nagyon kényelmes módon működik: külön-külön kapunk vonatjegyet, helyi buszjegyet és sífelvonó jegyet. Mindenütt bankkártyával lehet fizetni, csak egy helyen szükség van 2 euró készpénzre – a sífelvonó kasszánál, ennyit kérik letétként, a plasztik sífelvonó jegyért, visszaadáskor 2 eurót visszakapjuk.

Tehát összesen egy személyre kb. 30.000 -  32.000,-Ft-ra jön ki az utazás, sílécbérlésével együtt.

Miért azt mondom: „megérte!”?

Azért, mert sokkal intenzívebben ki tudtunk kapcsolódni, mint ha „autópálya – sípálya – autópálya” hagyományos rendszert választottunk volna. Hiszen az egész utazás alatt pihentünk – nem kellett odakoncentrálni semmire, csak a csatlakozásokkor. Bár az idő ködős volt, tudtunk gyönyörködni a tájban, magyarban és osztrákban. Figyelgettem az embereket, főleg az osztrák vonat volt nagy élmény: kis állomások, havas fenyős erdők, majd egyre magasabb havas tetejű hegyek, vonat csendes suhanása, kényelmes ülések, kifogástalan tájékoztatás – mire oda kerültem a sípályára, már nagyot pihentem! A helyi buszon is élmény volt utazni, bár nagyon rövid utazás volt, kb. 10 perc. (Megjegyzés: Stuchleck-nek két buszmegállója van, a másodikon kell leszállni! Mi az elsőn szálltunk le és egy kicsit sétálnunk kellet, de legalább bemelegedtünk a síelés előtt.)  

Lehet, hogy csak nekünk élmény volt Danival. Mindketten szeretünk vonatos és buszos utazást és nem ragaszkodunk az autóhoz. Amikor bárhova utazom, igyekszem elkerülni a hivatalos turista „kirakat” részeket és legalább egy kicsit megismerni, hogyan élnek ott „normális” emberek. Erre most bőven volt lehetőségünk. Amikor megérkeztünk, szinte egyszerre azt mondtunk egymásnak: „Úgy érzem, ez több volt, mint egy nap!” Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy végig velünk volt, megőrizte a balesettől, és minden olyantól, ami elrontotta volna ezt a szép napot. Talán ennyi röviden. Ha van még kérdés, szívesen válaszolok.  

Zsludov Vagyim