Úgy, mint Jézus

Hogyan imádkozunk másokért? A bajban lévő testvérünkért, még a kárhozat felé tartó gyermekeinkért, vagy szüleinkért? Mindenben Jézust kell követnünk, közbenjárásban is. Először is, Jézus imádkozott, nekünk is imádkoznunk kell. Jézus lemondott magáról és így imádkozott - nekünk is le kell mondjunk magunkról, "ki kell szállnunk" a saját tulajdon életünkből és így kell könyörögnünk valaki másért, aki nem mi vagyunk.

Résén kell legyünk, az egoista természetünk a közbenjáró imádságunkat is tönkretenné szívesen, belevéve a saját szempontjainkat. Jézus teljesen lemondott a saját szempontjairól: megbecsülés, tisztelet, elfogadás, biztonság - ezek nélkül élt és imádkozott értünk, ezzel a szabadsággal élnünk kell nekünk is. Nyomorúságos helyzet ez, lemondani mindarról, ami olyan jól esik a lelkünknek, de Jézussal kell járnunk, nem a saját lelkünkkel, imádság terén is.

Mit jelent tulajdonképpen a közbenjáró imádság? Mi zajlik le akkor, amikor megállítjuk az életünk megszokott folyását, letérdelünk és kezdünk könyörögni vagy hálát adni valakiért? Pontosan tudjuk, mit teszünk ilyenkor? Pontosan tudjuk, kiért imádkozunk, de tudjuk-e, hogy kihez intézünk kérésünket, vagy kinek adjuk hálát? Tudjuk, persze, az Isten, Ő az, akihez imádkozunk. De sejtjük-e, hogy az Isten kicsoda? Tudjuk-e, hogy hol van, és hogy mehetünk be Hozzá? Bocsánat, hogy ilyen példát hozom, de a WC-nél sem mindegy, milyen ajtón megyünk be. Fontos, hogy ott legyünk, ahol imádságokat meghallgatják és a kéréseinket intézik.  

Ha azt akarjuk, hogy az imádságunkat meghallgassák, be kell menjünk az Isten tróntermébe, elé kell állnunk a szent Isten elé. A bírósághoz intézett előadásunkat a bíróság tárgyaló termében, a bíróság által megengedett módon és időpontban kell intéznünk, egyébként teljesen hatástalan. A folyosón elmondott beszédünk, bármennyire szép és őszinte, nem éri el a célját, nem vált ki kívánt hatást, legfeljebb a mellettünk elhaladó takarítónő megsajnálja, "szegény ügyvédek, nehéz szakma, ez is már magában beszél..." 

Meggyőződésem, hogy a ma a gyülekezetekben és másutt elhangzó imádságok többsége ez: "szegény ember, elfáradt, magában beszél..." Nem éppen örömteli megállapítás, de a mai kereszténység gyenge gyümölcstermése és leginkább materialista beállítottsága ezt igazolja. Számos olyan gyülekezetben fordultam meg, ahol csak a lelkész imádkozik: könyörög, hálát ad, megáld, megint, bűnöket bánt, stb. - miközben a gyülekezet többi tagja bölcsen hallgat és ha valakinek véletlenül imádkozni kell, megijed és gyorsan elhadar néhány saját gondolatát. Nyilvánvaló, nem érti sem a lelkész, sem a gyülekezet nem értették meg, vagy elfelejtették, mit jelent a közbenjáró imádság. A mennyei bíróság folyosóján várakoznak, szörnyen megijednek, ha a valamelyik testvér  halálos betegségéről kapnak hírt, reménykedve néznek a tárgyalóterem ajtajára, de csak kevesen merészkednek bemenni a tárgyaló terembe és kihozni onnan a gyógyulást megítélő, életet parancsoló határozatot a beteg testvérünk számára, ezzel megmentve az ő életét. 

Pedig nem maradhatunk a folyosón. Be kell mennünk a Szentek Szentjébe, a mennyei trónterembe, ezt mondja Jézus, ezt előírta az Istent, az Atyánk. Ha tetszik, ha nem, a kéréseinket nem mi magunk intézünk el egymás között, nem a lelkész, vagy valaki más, hanem a Szent Isten és Jézus Krisztus, és a Szentlélek. Jézus Krisztus, miután meghalt és feltámadt, felemelkedett a mennyebe, bevezették a mennyei trónterembe, ahol  bíróként elfoglalta a helyét. Jézus már előre elmondta ezt, erről beszéltek a próféták és erről beszélnek az apostolok. Tehát, ki az, aki el fogja bírálni a kérésünket, ha bemerészkedünk a trónterembe?  Hát nem az Édesapánk, aki a saját Fiát odaadta értünk? Nem a Fia, Jézus Krisztus, aki szeretett minket és meghalt értünk? Ha ezt tudjuk, akkor miért még mindig ott vagyunk a folyosón? Hallgassuk meg Péter apostol Korneliusz  századoshoz intézett szavait: "A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék, de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy Ő ISTENTŐL RENDELT BÍRÁJA ÉLŐKNEK ÉS HOLTAKNAK. Róla tesznek bizonyságot próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer." ( Apostolok cselekedetei, 10: 38-43 )