Sokan nem kritizálják senkit. Legalább is nyíltan, aztán mi van a szívük mélyén, az egy másik tészta. Azt mondják: "Ne essünk az ítélkezés bűnébe!" A szöveg jó, abban hiba nincsen. Az indítékban lehet, hogy mégis van. A Biblia, például Pál apostol levelei a szeretet himnusza mellett tele vannak mások negatív minősítésével. Kritika és kritika között nagy különbség van és a különbség mindig a belső indítékban, vagy a hátsó szándékban keresendő. Az egyiket Isten szeretete idéz elő, a másikat az ember önszeretete.
Szeretem a testvéremet, tisztában vagyok a saját tökéletlenségemmel, imádkozom a testvéremért, kész vagyok szívesen feláldozni a saját időmet, pénzemet és amire szüksége van, ha erre felszólít az Úr? Ez az alap az Istennek tetsző kritikához. De ez még nem ok, hogy kritizálhatom a testvérem dolgait. Szükséges, hogy erre maga a Szentlélek szólítson fel. Saját magam sokszor tapasztaltam meg az egyiket, a másikat is. Mindkét szerepben voltam: kritizálóként, és a megkritizáltként. Óriási a különbség az Isten által indított, és nem az Isten által indított kritika között. Nem szavakban, hanem a szív belső indítékában rejlik, amint korábban mondtam. A szavak tulajdonképpen nem is számítanak, vagy nagyon keveset. Ha a szívem jól be van állítva, az Isten szeretete vezeti, akkor a szavaim gyógyítani fognak, akkor is, ha karcosak. Ha nem, akkor nem. Dicsérhetem a másikat, hízeleghetek neki, de ha csak magamból indulok ki, csak zavart okozom a testvéremben, és bajba viszem.
Sokszor a testvérem nem a hiányai, körülmények kedvezetlen alakulása, vagy a Sátán támadása, hanem a bűne, a saját tulajdon bűne - rossz döntése, téves gondolkodása, elhamarkodott szavai miatt kerül oda, ahol baj van. És ha az Úr üzen, figyelmeztessem erről, akkor engedelmeskednem kell. Akkor is, ha adott esetben ez lesz az utolsó szóváltás közöttünk. Akkor is, ha soha többé nem látom a testvéremet, mert elfordul tőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése