A földi élet annyi, hogy "megszülettem, éltem, meghaltam". Három pontból áll. A kezdet, a vég és ami e kettő között van. Ez a földi élet lényege: az időtartam. A sírköveken található feliratok tanúskodnak erről. Egy név és két dátum, pont. Senkinek sincs a sírkövére odaírva, milyen autókkal járt, hány négyzetméter volt a lakása. Milyen országokban utazott, mi volt a szakmai teljesítménye, milyen kapcsolatai voltak. Hány hangszerrel játszott és mennyire nagyszerű volt a humorérzéke. Még nem láttam selfis sírkövet, vagy olyan sírkövet, ahol az illető az összes csinos ruhájában le van fényképezve. Itt megszületett, ott meghalt. Itt még megvolt, onnan már sehol sincsen. A sírkő alatt csak csontváz fekszik, a csontvázra nézve pedig mindegy, milyen zenéket hallgatott, és milyen szép tetkó volt a hátán. Már nincs füle, és bocsánat, háta sincsen. A csontvázra nézve már mindegy, volt saját úszómedencéje, vagy a panel tizedik emeletéről gyönyörködött a messzi budai hegyekben egész életen át. A sírkő összetömörít, keményen. A halál áthúzza a színes részleteket. Amíg él az ember, olyan lelki, olyan sokrétű izgalmak mozgatják: ilyen szenvedély, olyan szerelem, amilyen becsvágy vagy magasröptű gondolat. A sírkőre mégis csak két fajta szám kerül, ennyi az összes infó. Sem hányas Iphone-ja volt, sem a kedven kutyájának a neve, de a macskáé sem. Hol volt az ember, hol már nem volt, megszületett, élt is egy darabig, akár egy hosszú nagy darabig, de a végén mégis megholt. Pont. Pont?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése