Ma reggel rájöttem: Lufi kutyánk és Mátyás macskánk istene vagyok. Reggel nem tudtam nekik rögtön enni adni, láttam, ott csúcsul mindkettő az üveges ajtó mögött, várják a reggelit. Nem tudják, adok-e, nem tudják, mikor adok, és mit - de ott vannak és várnak. Hisznek bennem. Azzal igazolják, hogy hisznek bennem, mert ott ülnek az ajtónk előtt és nem kolbászolnak az utcán kis kolbász reményében. Nem mennek sehova, és nem arrébb ülnek, hanem pont ott, ahol ki szoktam lépni. Na, mondom, ez aztán gyakorlati hit! És én vagyok a hit tárgya! De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nekem is így kell bíznom a mennyei Atyámban, aki sokszor nem rögtön kilép az ajtóból, és nem azonnal adja, amire nekem szükségem van, de biztos lehetek: előbb-utóbb elém lép és megáldja azzal, amire nekem éppen szükségem van, és éppen a legjobbkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése